Az ember szívesen tűz ki célokat.
Általában karrier, személyes fejlődési, kapcsolati, egészségügyi, vagy éppen anyagi természetűeket. Nagyokat, szépeket, néha kissé homályosakat.
És ez így van rendjén. Cél nélkül ugyanis az ember olyan, mint a vonat menetrend nélkül: halad ugyan, de nem tudni, hová.
Bár a cél meghatározása is fontos és sokszor nem is olyan egyszerű feladat (megérne ez is egy külön cikket…), de a gond gyakran nem magával a céllal van, hanem az odáig vezető úttal.
Mert senki ne higgye, hogy a cél megvalósítása lelkesedés kérdése.
Hiszen eleinte egy új készség elsajátítása, az önismeretünk növelése vagy egy vállalkozás indítása nagyon is nagy lendülettel kezdhető el. Visz a lelkesedés.
Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ez ritkán tart ki hosszabb távon. Ami viszont gyakran megtörténik, az az, hogy a kezdeti lendület hamarosan kifullad és a "projekt" megfeneklik.
A cél ugyanis nem egy nagy ugrással valósul meg, hanem sok apró lépéssel, melyek önmagukban alig tűnnek valaminek. Napi fél óra gyakorlás. Egy elolvasott fejezet. Egy feladat, amit akkor is elvégzel, amikor inkább mással foglalkoznál. Ezek egyike sem hőstett önmagában – de összeadódva sorsfordító cselekedetek.
Az emberi lélek különös szerkezet: nem abból tanul, amit egyszer elhatároz, hanem abból, amit rendszeresen megtesz. Amit újra és újra csinálsz, arról az agyad egy idő után azt mondja: „Ez fontos.”
Így lesz a cselekvésből szokás, a szokásból pedig jellem.
Ez nem azt jelenti, hogy mindig erős vagy és lelkes. Hanem azt, hogy akkor is haladsz előre, amikor épp nem fűlik hozzá a fogad. Aki képes legyőzni önmagát és megtanulja a következetességet, nagyon messzire juthat. Nem sietve, nem tökéletesen, csak kitartóan. Mert a célok nem elsősorban azoké lesznek, akik hangosan vágytak rájuk, hanem azoké, akik csendben, nap mint nap tettek is értük.
Jó, jó, de hogyan válhatunk következetessé?
Hát nem egyetlen nagy elhatározással.
A következetesség nem olyasmi, amit az ember „felvesz” egy hétfő reggelen, mint egy új kabátot. Inkább lassan belenő.
A legtöbben ott hibáznak, hogy túl nagyot terveznek. Az elme azonban megijed a nagy ígéretektől, és hamar kibúvót keres.
A következetesség apró, szinte jelentéktelen vállalásokból születik. Olyanokból, amelyeket rossz napokon is meg tudsz csinálni.
A következetes ember nem naponta dönt, hanem ritkán – és utána végrehajt.
Előre eldönti, mikor és mit csinál, így nem kell minden alkalommal vitát folytatnia önmagával.
Idővel észreveszed, hogy nemcsak a feladat halad, hanem te magad is változol.
Már nem azért csinálod, mert „kell”, hanem azért, mert te az vagy, aki ezt megteszi.
És ez a pillanat az, amikor a következetesség már nem erőfeszítés, hanem természet.
